Szenet

A szenet ókori egyiptomi táblás játék; a legrégebbi fennmaradt hasonló játék a világon. Már i. e. 3500 körül említik, utolsó ókori egyiptomi említése az i. sz. 3. századból való.

A játék rövid neve (tudományos átírással zn.t, később sn.t vagy snỉ.t) átkelést, áthaladást jelent. A szenet eleinte egyszerűbb változatokban tűnt fel; az Újbirodalom idején azonban bonyolultabbá vált és vallási jelentőségre is szert tett.

A szenet kellékei

A tábla egy háromszor tíz négyszögre felosztott téglalap, melyet a bábuknak feltehetőleg nyújtott S alakzatban kellett bejárniuk. A legtöbb négyszög üres volt, de némelyikre hieroglifákat írtak, ennek feltehetőleg szerepe volt a játékban, Kétféle bábu tartozott hozzá, az Óbirodalom idején mindegyikből hét, az Újbirodalomban öt.

A dobókocka elődjei, a dobópálcák határozták meg a lépéseket. Dobópálcát több más játékhoz is használtak. A pálcák, melyekből négy kellett egy játékhoz, laposak voltak, egyik oldaluk fehérre festve. A négy pálcát egyszerre dobták el.

A ma múzeumokban őrzött több mint 120 szenettábla három változatban fordul elő: fából, kőből vagy kerámiából készült keskeny lap; más célból készült tárgyakra felvázolt rajz, illetve finom kidolgozású fa-, kő- vagy kerámiadoboz, melynek fiókja is volt a bábuk és a dobópálcák tárolására (az Újbirodalom korából).

Az Újbirodalomból maradtak fenn olyan táblák is, melyeknek másik oldalára egy másik táblás játék, a tjau tábláját rajzolták.

Játékmenet

Szabályai nem maradtak fenn, többféle rekonstrukciójuk létezik. Timothy Kendall és R. C. Bell történészek két különböző lehetséges játékmenetet rekonstruáltak, a ma gyártott szenettáblákhoz többnyire ezek leírását mellékelik.

A különböző szenettáblák és velük kapcsolatos szövegek elemzése alapján megállapítható, hogy a játék hosszú története folyamán a cél mindig ugyanaz volt: eljutni az első mezőtől az utolsóig, a tábla nyújtott S alakú bejárásával.

Bár a régészek által megtalált szenettáblák közül mindegyiken van több vagy kevesebb ábrával díszített mező, csak az utolsó öt az, amelyik mindegyiken díszített. Az Ó- és Középbirodalom idején ezeket a vallással semmilyen kapcsolatban nem álló jelekkel és számokkal díszítették, sorrendben: jó, rossz, 3, 2, 1. A jó mezőre lépni szerencsét jelentett, a közvetlenül utána álló rossz mezőre lépni balszerencsét, az utolsó 3 mezőről pedig csak úgy lehetett eljutni a célba, hogy épp annyi számértékűt dobott a játékos, amennyi állt azon a mezőn.

A szenet története

Az első szenetre hasonlító táblákat predinasztikus és I. dinasztiabeli temetkezések feltárásakor találták. Ezek a legrégebbi táblás játékok, melyeket valaha is találtak, i. e. 3500, illetve 3100 környékéről. Több óbirodalmi sírban is ábrázolták a játékot falfestményeken, elsőként Dzsószer fáraó szakkarai írnokai elöljárójának, Heszirének a sírjában (i. e. kb. 2686). Ekkoriban még mindennapi jelenetek közt ábrázolták, a játék eleinte csak szórakozásnak számított, vallási jelentőségre később tett szert.

Az Újbirodalom korára a szerencsének a játékban játszott nagy szerepe és az egyiptomiak determinisztikus felfogása miatt úgy hitték, a győztes a főbb istenek - Ré, Thot, esetleg Ozirisz - kegyében áll. A XVIII. dinasztia uralmának végére a tábla már az alvilágot jelképezte, melyen az elhunytnak át kellett haladnia. Emiatt a játéktáblát gyakran tették sírokba, hogy segítse a holtat az alvilágban tett útján. A szenetet a Halottak Könyve is említi, 17. fejezetében. Ekkoriban már készültek olyan szenettáblák, melyekre a sírkellékeknél szokásos szövegeket írták, jelezve, hogy ezek már nem mindennapi használatra készültek, hanem temetkezési kellékként.

Ugyanebben az időben a szenetnek a sírbeli ábrázolásai is megváltoztak, immár nem hétköznapi jelenetek ábrázolásai között bukkannak fel, hanem kifejezetten vallási szövegekkel körülvéve. A feliratok szerint az elhunyt egy láthatatlan ellenfél, saját lelke ellen játszik. Ezért látni több falfestményen is, hogy valaki látszólag egymaga játszik.

Hatsepszut idején a dekoráció is tovább alakult, az utolsó mezők ábrázolásai változni kezdtek, és végül teljes mértékben vallási jellegűvé váltak. A rossz mezőt víz ábrázolásával jelölték, a 3, 2, 1 számok helyett pedig három madár, két, majd egy férfi jele volt látható. I. Széthi idejére az emberalakokat isteneké váltotta fel. A XX. dinasztia idején már több szenettáblának minden egyes mezőjét vallási jellegű díszítéssel látták el. A játékot leíró vallásos szövegekben a játékos egyes szám első személyben meséli el bábui mozgását a mezőkön keresztül.

Újbirodalmi szenettáblákon az első mezőn Thot isten látható, aki a túlvilághit szerint bejelenti az elhunyt érkezését az alvilágba. A 12. mezőn az Orion csillagkép látható, ami Oziriszt, az alvilág urát jelképezte. A 15. mezőn - a tábla közepén - béka volt látható, az újjászületés jelképe. Aki erre a mezőre lépett, az újra dobhatott. A 16. mező, a "hálók háza" azonban csapdát jelentett, egy dobásból kiesett, aki erre lépett. A 26. mező, a "megfiatalodás háza" ismét újabb dobást jelentett (a "megfiatalodás" jelenthette a holttestek bebalzsamozását, mellyel felkészítették őket az örök életre), a 27. a káosz vizeit - ez volt a legrosszabb, aki ide lépett, annak le kellett vennie bábuját a tábláról. Az utolsó, 30. mezőn a felkelő nap, Ré-Harahti képe volt látható. Aki minden bábujával átjutott ezen a mezőn, csatlakozhatott a napistenhez és örök életet nyert.

Abból, hogy a XXV. dinasztia korából fennmaradt egy szenettábla a karnaki Ámon-templom kikötőjének egyik rámpájába vésve, arra következtethetünk, hogy amellett, hogy fontos rituális jelentőséggel bírt, a szenet megmaradt népszerű mindennapi szórakozásnak is.

A játék elterjedt az ókori világ más tájain is (Ciprus, Levante), de itt nem bírt ekkora vallási jelentőséggel.

Vannak online, az interneten elérhető szenet játékok.  Íme, itt az egyik linkje. Ez nem olyan látványos, azonban a rekonstruált szabályok szerint működik.

Androidon a Google Play kínálatában is elérhető egy látványos és grafikailag kifinomultabb Szenet játék. Ahhoz pedig itt a link.

források: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szenet

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el