Predinasztikus kor
A predinasztikus kor Egyiptom történelmében a dinasztiák korát megelőző időszak. Nehéz pontosan meghatározni, hogy mikor jelentek meg az emberek a Nílus völgyében, mindenesetre az első paleolitikus kőeszközöket mintegy kétszázezer évesre lehet becsülni. Jóval később, a neolitikumban, tízezer évvel ezelőtt a pásztorkodó életformát és a kezdetleges mezőgazdaságot gyakorló népesség már letelepedett a Líbiai-sivatagban, a Nílus deltában, a Fajjúm-oázisban, és Felső-Egyiptomban.
I. e. 5000 körül kezdődött Egyiptomban a mintegy ezer évig tartó újkőkor, amelyről a nyugati deltavidék szélén Merimde, Heluán, Tasza és Fajjúm; Felső-Egyiptomban pedig a Deir Dasza és Tarifi elnevezésű régészeti kultúra tanúskodik. Akkoriban kezdődött az állatok (különösen a juhok, kecskék, marhák és sertések) háziasítása, a gabona és köles vadon termő fajtáinak termesztése; az állattenyésztés és a földművelés fokozatosan kiszorította a vadászatot és a gyűjtögetést. A merimdei leletből, a sövényfalú, feltehetőleg gyékénnyel vagy nádkötegekkel fedett kunyhók elhelyezkedéséből, a gabonatárolókból már közösségi létre lehet következtetni. Külön temető, a későbbi egyiptomi életből oly sokat eláruló sírkamra még nem volt, a halottakat a házak közelében zsugorított testhelyzetben, felhúzott lábakkal temették el a homoksírba, néhány gabonaszemet helyezve melléjük.
A mind szárazabbá váló éghajlat arra kényszerítette ezeket a közösségeket, hogy egyre inkább a Nílus közelébe húzódjanak, ahol az első városkezdemények kialakultak. Az egyiptomi történelemnek ezt a szakaszát predinasztikus kornak nevezzük. A népesség két központ felé csoportosult: az egyik északra, a Delta vidékre, a másik délre, Hierakónpolisz közelébe. A dombor díszműves sminkpaletták szerint számos király uralkodott délen, köztük Narmer és a Skorpió király. Azonban ez a korszak is több részre tagolódik:
A kb. 4000-től 3000-ig tartó kőrézkor egyik bizonyítéka a felső-egyiptomi Badari-kultúra (i. e. 4000). Itt bukkantak fel a Nílus-völgyben az első rézeszközök. A badari kultúra mintegy előképeként jelenik meg a későbbi jellegzetes egyiptomi kultúrának. Ők dolgozták ki azt a finom ornamentikát, mely a későbbiekben oly jellemző lesz Egyiptomra, náluk található meg először az állatkultusz, mely Egyiptomban egészen a Ptolemaioszok koráig, sőt a keresztény-bizánci korig élő hagyomány maradt.
A már domesztikált állatok - kutya, kecske, tehén, juh - éppoly fontosak, mint a vadállatok - oroszlán, sakál, krokodil, víziló. Jellegzetes módon nem szerepelnek e totemisztikus imádatban részesülők között az élelem céljából vadászható állatok. A badari kultúrában jelentek meg azok a hajítófegyverek, melyek még az Újbirodalom korában is kedveltek - a különböző bumerángok. A badari bumeráng a világ legrégebbi ismert ilyen fegyvere.
Az egyiptomi kultúrák következő lépcsőfokának tekinthető taszai (kb. i. e. 3500-ig), majd a Nagada I. és II. sőt ezekhez számolható a dinasztikus időkbe nyúló Nagada III-nak nevezett is.
A Nagada II kultúrát egyes szerzők a "00. dinasztia" jelzővel illetik, elkülönítve a 0. dinasztia korától. A kettő között az a különbség, hogy a leletek alapján már a 00. dinasztia korában is voltak államok Egyiptom déli részén, de uralkodóik, vagy a királyok sírjai nem ismertek. Írásos emlékek hiányában ezek valószínűleg ismeretlenek is maradnak. A 0. dinasztia korszaka már történetinek minősül, mivel megjelenik az írás. Ezek a feliratok nehezen értelmezhetők, nagyon sok a bizonytalan pont bennük, de legalább sejtéseink lehetnek a korszak uralkodóiról, akiknek sírját fel is tárták Umm el-Kaábban.. A 00. dinasztia korszaka a Nehen, Abdzsu és Nagada egyesítését megelőző kor. Például az U-j jelű sír tulajdonosát, I. Skorpió királyt néha a 00-ba, néha a 0. dinasztiába sorolják.
A IV. évezredben Észak- és Dél-Egyiptom törzseiből kisebb politikai-hatalmi központok - (Nagada, Nehen (Hierakónpolisz) és Tini(Thinisz vagy Thisz))- jöttek létre, amelyek harcoltak egymás ellen, míg végül megszületett az egységes felső-egyiptomi királyság, amelynek Hierakónpolisz (egyiptomi nyelven Nehen) lett a székhelye. Királyai észak felé terjeszkedtek, Nagadát is a birodalomhoz csatolták, majd Thinisz és Abüdosz környékére helyezték át rezidenciájukat. Innen irányították a további hódító hadjáratokat egyrészt a Deltában, másrészt délen egészen az első kataraktáig. A déli királyság, amelynek jelképes ura Hórusz isten volt, valamint az északi, Széth királysága többször állhatott egymással harcban. Északon Pe, a később Dep várossal összeolvadva Buto néven ismert település volt a központ. E városnak Uadzset (vagy Vádzset, Jaret, Ureusz) kobraistennő volt a főistene.
A hagyomány Narmer királynak tulajdonítja az érdemet, hogy egyesítette a Két Földet. Narmer neve a hierakónpoliszi Hórusz-templomban talált híres palettákon jelenik meg először. Narmer király palettája az Egyiptomi Múzeumban található - melynek egyik oldalán a király Felső-Egyiptom, a másikon Alsó-Egyiptom koronáját viseli. Ez a bizonyítéka annak, hogy Narmer már meghódította Északot. Az új állam mindkét ország jelképét felvette, egyesítette a kétféle koronát, és a fáraó védőisteneinek nyilvánította a kígyót és a keselyűt. Narmert Felső-Egyiptomban, az abüdoszi királyi nekropoliszban temették el.
Narmer és az őt követő uralkodók alkotják a "nulladik dinasztiát", amely i. e. 3200-től 3065-ig állt az ország élén (protodinasztikus kor). A korszak eredménye a hieroglif írás kialakulása is. Nem állapítható meg, hogy ebben az időben a kultúrközpontok mennyiben tekinthetők államnak, vezetőjük már király volt-e, vagy csak törzsfő.
A kőrézkori királyságokban a földművelés már elsődleges élelemtermelő tevékenység. Egyiptom ekkortól kezdve nemcsak hogy önellátó, de fő kereskedelmi célpont is, mert mindig volt terményfelesleg, melyet cserélhettek. Ebből származott a kor gazdagsága, mely az adott idő szintjén példátlan mértékű.
E gazdagság
tette azután lehetővé, hogy az uralkodók kiterjedt hadjáratokat vezessenek
szerte a Nílus-völgyben, Líbyában és messze Jam országáig, mely a negyedik
zuhatagtól délre fekszik, (Igaz, e hadjáratok nem tényszerűek, csak
hipotetikusak, de Dzser király embereinek núbiai jelenléte bizonyított, s semmi
okunk feltételezni, hogy ő lett volna az első.)
Az I-II. dinasztia kora a külső hadjáratok mellett a folyamatos belső konfliktusok ideje is, amikor a két ország szinte állandóan hadilábon állt egymással. Egyiptom történelmében az I. és II. dinasztia uralkodása a thiniszi kor (i. e. 3065-2686). Korai dinasztikus kor vagy archaikus kor néven is ismert.
I. e. 3000 körül déli kezdeményezésre megszületett az egységes birodalom. Hogy miért Felső-Egyiptom volt az egyesítés ösztökélője, arra a kérdésre a természeti viszonyokban találjuk meg a választ. Az évenkénti áradás, mely az egyiptomiak vetését táplálta vízzel, Afrika egyenlítői vidékén, a Nílus forrásvidékén kezdődött. Késő tavasszal az Indiai-óceán felől érkező monszunok felhőiből óriási esőzések formájában irdatlan mennyiségű víz zúdult alá Kelet-Afrika fennsíkjaira, s ez a víz a Kék-Nílust duzzasztotta, ami Kartúm mellett egyesült a Fehér-Nílussal. A két folyó találkozása után hat egymást követő zuhatagos szakaszon - kataraktán - zúdult alá a víz; ezek közül a legészakibb - az első katarakta - jelentette Egyiptom földrajzi határát.
Kevéssel a nyári napéjegyenlőség után az árhullám elérte a Nílus völgyét. Az Első katarakta és a Nílus-delta mocsarai közötti termékeny földsávnak - Felső-Egyiptomnak - a lakói szerencsések voltak, mert a Nílus mentén természetes dombszerű gátak, ún. "teknősbékahátak" húzódtak. A vidék lakói a dombtetőkre építették sárkunyhóikat, s itt várták ki az árhullám levonulását, többnyire biztonságban. Az áradás után, ahogy a Nílus apadt, a kiöntött víz visszamaradt a teknősbékahátak menti természetes bemélyedésekben. A parasztok ekkor láttak neki a munkának: közösen gabonát ültettek, és a zsendülő vetést ezeknek a természetes víztározóknak a vizével öntözték.
Mivel mindenkinek érdekében állott, hogy az öntözés egyre nagyobb területen és egyre komolyabb formában történjék, egyre szorosabb társadalmi szálak fűzték össze a Nílus partjai mentén lakókat. Idővel a falusias települések csoportjaiból tartományok - nomoszok - szerveződtek, melyek a nomarkhésznek nevezett főember, azaz kerületi kormányzó alá tartoztak. I. e. 3400-3300 körül Felső-Egyiptom nomoszai egységbe tömörültek, s már egyetlen uralkodóé volt a hatalom az egész vidék felett.
Északon, a Nílus-delta mocsaras vidékén mások voltak a természeti feltételek. Itt a mocsárból kiemelkedő homokdombokra épült településeket egész évben elszigetelte egymástól a mocsár. Ezért eléggé természetes, hogy Alsó- és Felső-Egyiptom egyesítését a Nílus völgyének társadalmilag egymáshoz szorosabban kapcsolódó közösségei kezdték szorgalmazni.
Az első dinasztia egyik első uralkodója - minden bizonnyal Narmer, vagy talán már II. Skorpió - meghódította ugyan Alsó-Egyiptomot, de az északi ország ezután mintegy kétszáz esztendőn át szakadatlanul próbálkozott függetlensége visszaszerzésével, ami néha sikerült is. Több északi uralkodó neve ismert, akik a thiniszi első dinasztia ideje alatt trónoltak, s néhányat a második dinasztia idejéből is. Az utolsó, de elemi erejű felkelés a második dinasztia végén, Haszehem (vagy Khaszekhem) alatt tört ki, aki leverte a lázadást, s tízezerszámra gyilkoltatta le az északiakat.
Az állami egység megteremtése, a dinasztikus állam létrejötte a Thiniszből származó Meni(Ménész) nevéhez fűződik. Az ország déli részén (Felső-Egyiptom) Nehen (Kóm el-Ahmar) központtal létrejött törzsszövetség állama Narmer és fia, Ménész idején meghódította a nagy kiterjedésű mocsarak miatt földművelésre kevésbé alkalmas, ezért gazdasági szempontból fejletlenebb deltavidéket. Ménész hadjáratokat vezetett a núbiaiak és a líbiaiak ellen is, és kereskedelmi kapcsolatokat létesített a Közel-Kelettel, továbbá megalapította Memphiszt (óegyiptomi nyelven: Men-nefer-Pepi, később Menfé). Memphisz jelentőségét ebben a korai időszakban háttérbe szorította két város, Nehen és Thisz (vagy Thinisz); az utóbbi a győztes királyi ház székhelye, innen származik a thiniszi kor, a korszak uralkodóira pedig a thiniszi királyok vagy thiniták elnevezés. Az I. dinasztia kezdetét két fontos változás jelzi, éspedig az íráshasználat elterjedése, valamint Memphisz megalapítása. Az I. dinasztiának Ménésszel együtt aki kb 60 évig uralkodott nyolc királya volt. Ménész fia Athothisz 27 évig uralkodott. Ő építtette a memphiszi királyi palotát. Ennek fia Kenkenész 39 évig uralkodott. Uenephész, 42 évig. Őt követte 20 évig Uszaphaisz, Niebaisz 26 évig, Szemempszész, végül Ubienthész ismét 26 évig. A történészek alig megoldható problémája az, hogy ezek a királynevek Manethón töredékeiből származnak. Ha összehasonlítjuk a dinasztia egykorú emlékanyagával akkor kiderül, hogy a nevek nem mindig egyeznek a korabeli királynevekkel. A baj az, hogy ie. 3000 táján az uralkodókat majdnem mindig Hórusz néven emlegetik, az újbirodalmi királylisták viszont az uralkodói nevet tüntetik fel. Ezért is nehéz az azonosításuk.
Az I. és a II. dinasztia uralma idején (i. e. 2780-ig) minden hatalom az istenkirály személyében összpontosult, aki a kettős birodalom jelképeként fehér (felső-egyiptomi), ill. vörös (alsó-egyiptomi) kettős koronát viselt. Ménész utódai igyekeztek megerősíteni a Felső- és Alsó-Egyiptom közötti politikai és közigazgatási egységét, ám a II. dinasztia idején viszályok támadtak a trónutódlás körül. Egyazon időben két király kormányzott, Memphiszben és Thiniszben, de végül PeribszenThiniszt (a mai Girga) nevezte ki fővárosnak, és kinyilvánította, hogy ő Széth isten megtestesülése. Peribszen volt az egyiptomi történelem egyetlen királya, aki a Hórusz-név helyett Széth nevét viselte. Haszekhem, aki követte őt a trónon, erélyes eszközökkel helyreállította az egységet, és lefektette az Óbirodalomközpontosított államának alapjait.
Haszehem két szobortalapzata ismert, melyen konkrétan is megnevezi a bosszú áldozatainak számát: az egyiken 48 205, a másikon 47 209 emberről találunk híradást. A tragikus végzetű felkelés után Alsó-Egyiptom immár végleg elvesztette önállóságát, beolvadt az egyiptomi Birodalomba, melyet a későbbiek folyamán a nemrégiben alapított északi Ineb-Hedzs városból kormányoztak.
Feltehető, hogy Haszehem e győzelem után vette fel új Hór-névként Az I-II. dinasztia kora - bár Manethón révén a dinasztikus korba tartozik - valójában még semmiben sem tér el a korábbi időszak viszonyaitól. (Az igazi változás az Óbirodalom első uralkodójával, Dzsószerrel kezdődik.)
Az I. és II. dinasztia idején készül az archaikus kor művészetének kiemelkedő emléke, Dzset fáraó (i. e.2952/2902-2939/2889) Abüdoszból származó mészkő sztéléje, amely egykor az uralkodó sírtemplomának bejáratát díszítette. E periódusban épül Felső-Egyiptom fővárosában, Hierakónpoliszban az iszaptéglából épített, II. dinasztia kori "Erőd" Haszekhemui fáraó (i. e. 2734/2684-2707/2657) gránit kapubejárójával; ugyanitt álltják fel az uralkodó i. e. 2720. körül faragott szobrát.
Ebben a korszakban keletkeztek a királyi masztabasírok Abüdoszban és Szakkarában. A sír, mely a fáraó testét befogadta Abüdoszban, egy "masztaba" néven ismert nagyméretű építmény volt. Örök időkre épült napégette agyagtéglákból, teteje lapos volt, négy oldala lejtős. A belsejében található fülkéket a legkülönfélébb áldozati tárgyakkal - élelmiszerrel, bútorral, szerszámokkal és fegyverekkel - rakták tele, hogy mindez a fáraót segítse a túlvilágon. Az építmény alatt egy járaton át egy föld alatti kamrához lehetett jutni, amelyet a sziklás talajból véstek ki, falait pedig téglákkal borították. Létrejött a szervezett öntözés, a központosított államrendszer, a fejlettnek mondható közigazgatás és kialakult Ré kultusza. Kialakultak a fáraó hivatalos titulusai. Évenként népszámlálást tartottak.
A thiniszi állam
Az I-II. dinasztia idejének végére egy két részből álló, még nem szilárd egységű perszonálunió jött létre. A felső-egyiptomi hódítók a leigázott északot, a Deltavidéket nem csatolták közvetlenül a birodalomhoz, hanem csak annak trónját foglalták el, talán a függetlenség látszatát kívánták így őrizni. Ez a forma Egyiptom egész további történetében fennmaradt. Két és fél évezreden át két különálló állam, Ta-meh és Ta-reszi perszonálunióban egyesített területe jelentette a tulajdonképpeni Egyiptomot, azaz Kemetet. Az uralkodók a trónra lépés alkalmával, valamint a hebszed-ünnepen (a koronázás 30 éves évfordulóján) diadalként ülték meg újra és újra Alsó-Egyiptom elfoglalását. Később ugyan némileg változott a helyzet, Észak egyre nagyobb hangsúlyt kapott, egészen addig, hogy még az uralkodók eredeti Felső- és Alsó-Egyiptom királya címe is megfordult Alsó- és Felső-Egyiptom királya formára, de ez már csak a ténylegesen északon, Ineb-Hedzs városában székelő óbirodalmi királyok idejében történt.
Az állam kettőssége minden külső és belső megnyilvánulásában jelentkezett. Külsőség például a kettős korona (pszent), az egyesített alsó-egyiptomi fehér- és felső-egyiptomi vörös korona. Ezen mindkét országrész védnöke megtalálható, a déli Nehbet és északi Uto (Jaret, Vádzset), akiknek együttes megjelölése immár a Két Hatalmas. Az intézményrendszer két központú maradt, még a királyi kincstár is: a déli a Fehér Ház, az északi a Vörös Ház. Az I. dinasztia közepétől az uralkodó címe: Neb Niszut Biti (Két Ország Ura), majd Nád és Méh Ura.
A Két Birodalom Korában állandó hadsereg még nem létezett, a királyság politikai támasza az előkelő réteg volt, akik névleg korlátlan hatalmat ruháztak a királyra, de nem hagyták szabadon cselekedni. A szakrális királyság kezdete afféle arisztokratikus köztársaság volt, élén egy reprezentatív uralkodóval. A királyi hatalom csak úgy válhatott egyszemélyivé, ha apránként kiépített egy királyhű hivatalnokrendszert, akik már csak a királynak tartoztak felelősséggel. A hivatalnokréteg a királyság gazdasági alapjait szilárdította meg az adók rendszeres behajtásával, mely folyamat végül a politikai fundamentum megerősödésével is járt.
Az I. dinasztia állama kezdetben meglehetős szilárdságnak örvendett. A források csupán az uralkodóházon belüli viszályokról számolnak be - persze ettől még lehetett más természetű probléma is, hiszen az I. dinasztia végétől már minimum két független északi uralkodóról tudunk. A II. dinasztia ennyire sem volt szerencsés. Ennek elején a hagyományos abüdoszi temetkezések láncolata megszűnt, később, mikor a tradíciókhoz visszatértek, az uralkodók már új címeket viseltek, mint például az Akivel Mindkét Isten Megbékélt. A korábbi uralkodók a származási helyük istenének, Hórnak nevét vették fel, illetve használták a szereh-keret felett. Peribszen viszont Hór ellenségének, Széthnek (Szuteh) képét rajzoltatta a szereh-keret fölé, ami nyilván szimbolikus megfogalmazása a viszálynak. Ez teljesen meggyőző módón utal az ország helyzetére. Hasehem idejéből nemcsak a szobortalapzatok maradtak fenn a lázadás emlékével, hanem két kőedény is, melyeken jól olvasható a keltezés: Alsó-Egyiptom leverésének évében. Ezeken a felső-egyiptomi koronát viselő királynak Hór nyújtja át a Két Ország egyesítésének emblémáját. Hasehemui (vagy Khaszekhemvej) jelentős adományokat és rengeteg fogadalmi "letétet" küldött Nehem ősi templomába is, melyek innen elő is kerültek - Narmer tárgyaival együtt. (Haszehemui valószínűleg azonos Haszehemmel, és észak legyőzése után vette fel a Két hatalom felkelése jelentésű nevet.)
A gazdaság a II. dinasztia végére gyökeresen átalakult. Nem tudni, Egyiptom földje milyen módon ment át kizárólagosan a király tulajdonába. Tény azonban, hogy az Óbirodalom korára minden termőföld a király személyes tulajdona, néhány önálló faluközösséget kivéve.
Államforma
A legkorábbi államforma valószínűleg a történészek által főnökségi rendszernek nevezett alakulat volt. "A főnökségek alapja a rang, az emberek eltérő társadalmi státusza. A különböző nemzetségeket presztízsük mértéke szerint osztályozzák. A vezető nemzetséget - és vele együtt az egész társadalmat - a nemzetségfő, a főnök irányítja. A presztízst és a rangot az határozza meg, milyen közeli rokonságban áll valaki a főnökkel. Ennek következtében nincs igazi társadalmi osztályokra tagolódás. A termék- és élelmiszer-felesleget időről időre kötelező érvénnyel beszolgáltatják a főnöknek. Ő ezt kíséretének fenntartására, néha pedig az alattvalói közti újraosztásra (redisztribúció) használhatja. A főnökségnek általában van hatalmi központja, gyakran templomokkal, a főnök és kísérete szálláshelyével és szakosodott kézművesekkel.
A főnökségek nagysága jelentősen eltérhet, de lélekszámuk rendszerint 5000 és 20000 között mozog. A főnökség egyik legfontosabb jellemvonása az állandó rituális és szertartási központ, mely egyben az egész politikai szervezet szellemi központjául szolgál. Ez azonban nem az állami társadalmakból ismert, hivatásos bürokráciával rendelkező állandó városi központ (főváros). A főnökségi társadalmak személyes ranghoz kötődő jellegzetességeit azonban nemcsak településszerkezetben, hanem a temetkezéseket gyakran jellemző kivételesen gazdag sírmellékletekben is meg lehet figyelni."
Valamennyi itt felsorolt ismérv megtalálható a korai Egyiptomban - egészen a III. dinasztiáig tisztán, majd fokozatosan halványodva. Talán csak a népesség számadata lóg ki, ám e periódusnak feltehető városkirályságai, illetve a nagyobb államkezdemények ettől sem túlzottan térnek el, később a permanens egyesítési folyamat duzzasztotta fel a lélekszámot. Az V. dinasztiáig roppant fontos volt az uralkodóházhoz való rokonság foka: egy vezető nemzetség feje volt az ország főnöke. Egyiptomban nincsenek valódi társadalmi osztályok az V. dinasztiáig. A kétévenkénti vagyon-számbavétel sem adót ír elő, hanem kötelező beszolgáltatást. A befolyó jövedelmek a szerény udvartartásra fordítódtak, valamint valódi redisztribúcióra, hiszen a királyi birtokokon (a IV. dinasztiavégéig tehát a teljes Nílus-völgyben!) a dolgozók (parasztok, munkások, kézművesek és munkavezetők egyaránt) feltehetően egy központi raktárból kapták természetbeni ellátmányukat. Az uralkodó székhelye még egyáltalán nem főváros-jellegű, a temetkezések pedig egyértelműen hasonlatosak a főnökségi rendszerek temetkezéseihez, ahogy a monumentális, közmunkában készült építmények is.
A korai államok a főnökségnek sok jellemvonását megőrizték, de az uralkodónak egyértelmű joga van a törvények meghozatalára, és azoknak az állandó hadsereg segítségével történő betartatására. Egyiptomban viszont a XVIII. dinasztia koráig nem volt állandó hadsereg, az uralkodó a III. dinasztiáig csak afféle primus inter pares volt - egy reprezentatív, talán szakrális személy, de tényleges hatalom nélkül. Törvényhozási jogköréről pedig a leghalványabb fogalmunk sincs. Bármilyen furcsa, Egyiptomban még a dinasztikus korokban is főnökségi rendszer volt, mely csak az Óbirodalom második felében kezdett oldódni, talán annak is inkább a végén: ahhoz mindenképp későn, hogy az első átmeneti kor poklát el lehetett volna kerülni.
A predinasztikus kor fáraói --> Link